Szélvédő javítás - Alkalmazott technológia

« vissza az előző oldalra

Kőfelverődést javító rendszer:

A javítás elve az, hogy a ragasztott szélvédő felületén keletkezett sérülést feltöltjük az üvegével megegyező törésmutatójú gyantával, majd az összes levegő eltávozta után mesterséges vagy természetes UV-fény segítségével megkötjük azt.
Jellemzően az így kialakult kötés szilárdsága az ESPRIT anyagok esetében magasabb, mint az üveg saját kötési szilárdsága, így egy későbbi esetleges sérülés esetén sem fog a korábban ESPRIT-tel javított repedés újra végigszaladni. Az esztétikum mellett tehát a biztonság is döntő szempont, ennek főleg a nagyobb üvegfelülettel rendelkező haszongépjárművek esetén van kiemelt jelentősége.

Minden típusú sérülés javítására vonatkozó általános érvényű irányelv az, hogy a hatályos rendeleteknek megfelelően a vezető korlátozott területű látómezején kívül kell esnie a sérülésnek.
Kagylós sérülés esetén nincs méretbeli korlátozás, minthogy a ténylegesen sérült felület közel pontszerűnek tekinthető az optikai hatás révén sokkal nagyobbnak látszó sérüléshez képest.
Repedések esetén személyautónál 30 cm, haszongépjárműveknél 45 cm hosszúságig javítható a szélvédő kockázatmentesen. Ezen méretek felett az adott esetet egyedileg kell elbírálni.

Tisztítsuk meg a kőfelverődés által okozott kis krátert a kaparószerszámmal.
A fúróval kerekítsük le a kráter peremét, alját.
Helyezzük fel az injektor-hidat, rögzítsük centrálisan a kráter középpontja felett.
Hajtsuk be az injektort, amíg a tömítőgumi a felülettel nem érintkezik. Cseppentsünk a híg töltőgyantából 0,2 ml-t az injektorba , majd hajtsuk be azt, amíg a tömítőgumi pereme kellően szétterül. 1-2 perc elteltével csökkentsünk a nyomáson. Ha még levegő maradt volna a sérülésben, akkor a nyomás ismételt növelésével a fenti folyamatot többször ismételjük, amíg a levegő teljesen eltűnik.
A levegőmentes sérülésről távolítsuk el a hidat, cseppentsünk rá egy csepp sűrű fedőgyantát, fedjük le egy kis darab fóliával, majd helyezzük fel az UV kezelőlámpát, és végezzük el a kezelést min. 10 percen keresztül.
Távolítsuk el a lámpát, húzzuk le a fóliát, borotváljuk le a pengével a megkötött gyanta feleslegét, majd a polírozó krémmel fényesítsük fel a felületet.

Figyelem! Repedések esetén nem kell fúrni, és hidat felhelyezni, a fedőgyantát is elhagyjuk. A híg gyantát a repedés (elkeskenyedő) végétől kezdve cseppenként adagoljuk a fedőfólia csíkok alá, hagyjuk, amíg a kapilláris hatás révén felszívódik és eltünteti a repedést. Az UV-kezelés, majd a borotválás változatlan, de polírozást nem igényel.

A javítás során használt UV-kezelés után rögtön cca. 95%-os kötési szilárdság alakul ki, így a javítás minőségének ellenőrzésére (a gyanták minőségét a gyártó ISO 9002-vel tanúsítja) elegendő a sérüléssel ellenkező oldalról kifejtett enyhe nyomás. Ha ekkor a repedés tovább halad, vagy a kagylós törés szélén perem jelentkezik, akkor a javítást meg kell ismételni. (Ilyen eset az eddigi gyakorlatban még nem fordult elő!)
A készleteinkhez részletes alkalmazási tanfolyamot is adunk, amelynek során a leendő alkalmazók minden típusú sérüléssel megismerkednek, ezek javítását külön-külön, majd kombinálva is gyakorolják. Természetesen a tanfolyamok ideje alatt mind az eszközöket, mind a felhasznált anyagokat mi biztosítjuk. A kurzus elvégzése után a sikeres résztvevők a Közlekedési Főfelügyelet által kiállított tevékenységi engedélyt kapnak, amely lajstromszám alapján az általuk elvégzett javításokról a jövőben műbizonylatot tudnak kiállítani.

X-REM H-1151 Budapest, Székely Elek út 11.
Tel.: +36-1-306-9000 | Fax: +36-1-306-5556
E-mail:
Cégünkről::Elérhetőségek::Tevekenységi körök
Viszonteladókat keresünk::Fórum::Újdonságok